Bemutatkozom

Pető Piroska

Pető Piroska

Budapesten születtem, 1983-ban.

Kötődésem a Balaton-felvidékhez kisgyermek korom óta erős, szüleimmel egy Dörgicse melletti szőlőhegyen töltöttem sok időt, mely megalapozta későbbi érdeklődésemet és elhivatottságomat a táj iránt.

A természetjárás, hazánk értékeinek megismerése végig kísérte fiatal éveimet, egyetemi tanulmányaimat már Veszprémben folytattam, ahonnan céltudatosan jártam a falvakat, szőlőhegyeket.
2006-ban Balatonfüred vált otthonommá, majd a Tapolcához tartozó Diszelben is gyökeret vertem családommal.

A gimnáziumi érettségi megszerzése után Tájépítész szerkesztő-rajzoló bizonyítványt szereztem, majd a fővárost elhagyva Veszprémben kezdtem az egyetemet.

2008-ban végeztem okleveles környezetmérnökként, első sorban egyedi tájérték kataszterezéssel foglalkoztam, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködve.

A diploma megszerzése után közvetlenül Balatonfüreden kezdtem dolgozni, hulladékgazdálkodási területen. Az egyedi tájértékek gyűjtése, fényképezése, az épített örökség felfedezése és dokumentálása továbbra is napirenden maradt.
A Magyar Turista újság részére rendszeresen írok cikkeket a Balaton-felvidéki kultúrtáj témájában.
2008 óta tagja vagyok a nagy múltú Káli-medence Környezetvédelmi Társaságnak, és lehetőségeimhez mérten segítem az egyesület munkáját.

A 2008-ban indult műemlékem.hu oldal keretein belül működő műemlékfelmérő versenyben 2009-ben és 2011-ben Veszprém megyei első helyezést értem el, amely óriási motivációt adott és elmélyítette az örökségvédelem iránti érdeklődésemet.

Az elmúlt években érdeklődési körömhöz kapcsolódó tanulmányokat folytattam, több geotúra-vezetői oklevelet szereztem, majd borász, vincellér, okleveles borbíráló és műemléki topográfiával kiegészült térinformatikai ügyintéző képzésen vettem részt.

2010-től részese voltam a Balaton-felvidék egyedi tájértékei című DVD filmsorozat életre hívásának, melynek következő, pincékkel és présházakkal foglalkozó epizódjának megalkotásához együttműködőket keresünk.

A 2014-ben megjelent, Hagyományok, Magyar értékek és hungarikumok Veszprém megyében című kötetben szerepelhetett a szőlőhegyi épületekről szóló írásom, Présházak és pincék a Balaton-felvidéken címmel.

A hungarikum törvény megjelenését követően lehetőség adódott pályázatok segítségével különböző típusú értéktárak létrehozására. 2014-ben dr. Laposa József tájrendező mérnökkel készítettünk el egy Balatonakalit és környékét vizsgáló szőlőhegyi értéktárat. További lehetőségeket kihasználva közreműködésemmel jött létre Dörgicse, Örvényes, és 2017 telén Káptalantóti települési értéktára.

Az értékek megismertetésében, népszerűsítésében is igyekszem részt vállalni közösségi oldalak működtetésével, fényképek megosztásával. Az elmúlt években több fotókiállítás alkalmával tártam az érdeklődők elé a táj egyedi hangulatát, az épületek értékes részleteit. Több környékbeli településképi arculati kézikönyv megalkotásában részt vettem. Céljaim között szerepel az értéktárak további bővítése, az értékek megismertetése, túrák, programok szervezése és lebonyolítása az értékek mentén, kiadványok szerkesztése a témában.