A megyei értékek körébe lépett a Halom-hegy

Mencshely több értéke kapott helyet a Megyei Értéktárban.

November 16-án, Nyárádon szervezték meg a III. Veszprém Megyei Értékünnepet. Számos, a Megyei Értéktár Bizottság elé terjesztett érték lépett elő a megyei értékek közé, többek között az egyre közkedveltebb túracélpont, a mencshelyi Halom-hegy is.

Mencshely látképe a kilátóból

Mencshely látképe a Kossuth kilátóból

A megnyitó és a köszöntők után a Veszprém Megyei Értéktárba 2018-ban felvett értékek számára az oklevelek és a plakettek ünnepélyes átadása történt.

Az ünnepi műsort követően „Minden értéknek legyen közössége!” címszóval vette kezdetét a nyárádi közösségi házban és a kapcsolódó fedett rendezvénytérben a helyi értékek, az értékfeltárás jó gyakorlatainak bemutatása, az interaktivitás jegyében.

Az épületben több állandó kiállítás- vadászati, esküvői témájú- mellett az értékünnep résztvevőinek portékáit, alkotásait is szemrevételezhettük. Különösen szépek voltak a mencshelyi vert csipke kiállított darabjai.

Mencshely kiemelt értékei között szerepelnek (a megye értéktárakkal kapcsolatos honlapja szerint):

A falu értéktár bizottságának elnöke, Balogh Ernőné vette át az elismeréseket. Külön öröm számomra, hogy “természeti környezet” illetve “turizmus” kategóriában a Halom-hegyi Kossuth kilátó és a pár évvel ezelőtt létesített vulkán tanösvény is a megyei értékek közé emelkedett. Gyerekkoromtól kezdve rendszeresen jártam a Halom-hegy környékén, 2008-ban diplomamunkám a falu egyedi tájérték kataszterének elkészítése volt. Az egyedi tájértékek között kapott helyet a még régebbi formájában álló kilátó, és az egykori bánya is.

Egy nagyobb volumenű pályázat részeként újult meg 2015-re teljesen a hegy tetején álló kilátó, a bányában geológiai bemutatóhely létesült. A tetőn ízlésesen kialakított pihenőhely, egy különleges, Balatont és a bazaltvulkánosság által érintett hegyeket ábrázoló kőtérkép, vulkán időfal és időösvény segít eltölteni a szabadidőt.

A kilátóból a valóságban és kőtérkép formájában is láthatjuk a Balatont

A kilátóból a valóságban és kőtérkép formájában is láthatjuk a Balatont

A látnivalókat a falu felől induló Vulkán Tanösvény fűzi fel. Ehhez csatlakozik egyre népszerűbb programunk, a Halom-hegyi értéktúra, borkóstolóval egybe kötve. Legutóbb egy Vászolyról érkezett lelkes csapattal sétáltunk, a pincék, présházak témáját követően áttekintettük a hegy kialakulásának fázisait, szó esett a geoparkok szerepéről, majd a Madaras Pincénél megpihenve beszélgettünk tovább, kellemes borok társaságában.

Vászolyiak a nézőtéren- itt ugyanis még színpad is van.

Vászolyiak a nézőtéren- itt ugyanis még színpad is van.

Hamarosan ilyen hangulatban fogad minket a Halom-hegy:

A Halom-hegyről korábban ebben a cikkben  is szóltunk.

Köszönetünket fejezzük ki a javaslatok kidolgozóinak, és mindenkinek, aki részt vett a munkában. Bízunk abban, hogy e különleges, komplex érték a közeljövőben még nagyobb érdeklődésnek örvendhet, ezen dolgozunk mi is.

Az értékünnep program együttműködő partnerei voltak:
Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodája , Veszprém Megyei Önkormányzat, Veszprém Megyei Értéktár Bizottság, Nyárád Község Önkormányzata

Információ az értéktúráról: ÉrtéktárlatÉrtéktúra

Szöveg és fotók: Pető Piroska               Minden jog fenntartva!

Kapcsolódó oldalak:
A Balaton-felvidék egyedi tájértékei
Cikk a Halom-hegyről
Mencshely község- facebook
Madaras Pincészet- facebook
http://ertektar.vpmegye.hu/index.php