Szőlőhegyi képek mesélnek Balatonfüreden

Mesélő szőlőhegyek címmel nyílt fotókiállítás a füredi Óvárosi Művész Kávéházban

A Balaton-felvidék szőlőhegyeit, e páratlan kultúrtáj értékeit bemutató fotókiállítás vette kezdetét január 31-én, Balatonfüred egyik legjobb kávéházában, a „Művészben”.

Megtiszteltetés és öröm volt öt év után újra az érdeklődők elé tárni szőlőhegyi témájú fotóimat. (2013-ban Németh Miklós barátommal együtt szerepeltünk itt, hasonló tematikával, fotókkal és Miklós festményeivel.)

A 17 órától kezdődő megnyitóra sok kedves ismerős érkezett, és több, meglepetésként ható, hasonló gondolkodású embert megismerhettem.

A forgatókönyv a meghívóban foglaltak szerint zajlott.

A meghívó

A meghívó

A képeket már előző nap felhelyeztük, délelőtt megsütöttem a vendégek részére a krumplis pogit, készült tökmaggal szórt változat is, ami az ebédem volt…

Csorba Tiborné Szilvi remek házigazdaként készítette elő az italokat és meleg szívvel foglalkozott a résztvevőkkel, majd egy alkalmas pillanatban felcsendítette a vezényszót: kezdjük el!

A képekkel telehintett fal előtt, a középső részre sorakoztunk fel, én és néprajzkutató barátom, Törő Balázs.

Az első pillanatok- Fotók: Gazsi József

Az első pillanatok- Fotók: Gazsi József

A szőlőhegyekkel kiemelt érdeklődéssel foglalkozó, elhivatott szakember Illyés Gyula Kháron ladikján című művéből ragadott ki egy erőteljes mondanivalójú részt, ezzel indította megnyitóbeszédét. A felidézett sorok rögtön a présházak témáját hozták elénk, és ebből a gondolatkörből bontakozott ki a folytatás. Balázs elmesélte személyes kötődését a Balaton-felvidéki tájhoz, Balatonakali származása révén személyes tapasztalattal is bőséggel rendelkezik a szőlőhegyeket érintő folyamatok tekintetében. Kutatásainak egy részét a közeli hegyeken végezte, kiemelte a közös érdeklődési kört, és szót ejtett megismerkedésünkről, továbbá a terepbejárások alkalmával szerzett élményekről is.

Az értékek megőrzése, a szőlőhegyek sorsa a megjelentek számára bizonyára fontosnak mondható, a fiatal néprajzkutató rávilágított a negatív pontokra, kártékony folyamatokra is és egyúttal kidomborította a veszélyeztetett értékek ilyen jellegű bemutatásának jelentőségét.

Balázs szót ejtett a szőlő és a bor felé irányuló közvetlen viszonyunkról is, ami különösen jól esett. Sokrétű és mélyre ható mondanivalóját zseniálisan összefogva tárta elénk, ezúton is köszönetemet fejezem ki biztató szavaiért!

A megnyitóbeszéd után ismét rendkívüli megtiszteltetés ért: a számos kitüntetéssel bíró kiváló népdalénekesnő, Navratil Andrea lépett mellém, és káprázatos hangjával felemelt bennünket a szőlőhegyek tetejéig (legalább). Dalcsokrát úgy válogatta, hogy személyes vonatkozást is beleszőtt énekébe, ez végtelenül megható volt…

Navratil Andrea gyönyörű éneke mindenkit elkápráztatott

Navratil Andrea gyönyörű éneke mindenkit elkápráztatott

Elmesélte, hogy családjával már Ő is közel áll a szőlőhegyekhez, Diszel jelenti számunkra a közös színteret, ahol majdnem hegyi szomszédok vagyunk.

A lelkünkig hatoló énekszó bűvölete után én is köszöntöttem a vendégeket, és a Balogh pince borainak fogyasztására, koccintásra buzdítottam mindenkit. Az események gyorsan sodortak, majdnem mindenkivel sikerült pár szót váltanom a képek megtekintése közben.

A kiállítás címéhez igazodva kizárólag szőlőhegyi témájú fotókat tettünk a falakra, a képeket az elmúlt két évben készített fotókból válogattam. A szőlőhegyi táj, az értékek, apró részletek vegyesen jelentek meg, az évszakok változatosságára is igyekeztem hangsúlyt fektetni. A cél a szőlőhegyi kultúrtáj harmonikus arcának, az egyedi értékeknek a kiemelése volt. Kivitelüket tekintve több változat látható, a hangsúlyosabb, nagyobb méretű képek a 2018 májusában a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában tartott „Helyi érték” című csoportos fotókiállítás anyagából vándoroltak idáig. A kisebb, keretezett fotók egy része még nem került nyilvánosság elé, ezek frissebb képek az őszi illetve téli időszakból.

Ízelítő a képekből

Ízelítő a képekből

Az esemény megörökítését egy városunkban közismert, tapasztalt fotográfus, Gazsi József jegyzi, fotóiért hálás köszönetet mondunk!

A kiállítás február 27-ig látható a kávéházban, nyitva tartási időben tekinthetők meg a képek, és akár be is lehet szerezni a kiszemelt példányt.

Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet minden közreműködő felé, és köszönöm a részvételt, aki teheti, arra biztatom, hogy lépjen be a Kossuth u. 31. szám alatti kávéházba, iktasson be egy kis pihenőt, és a Balaton-felvidéki hangulatot szívja magába. Nem mellékes, hogy a belső teremben gyönyörű, selyemre festett különlegességek sorakoznak, melyek szintén élményt jelentenek.

Köszönöm a lehetőséget, és hálás vagyok családomnak a támogatásért és szerető kitartásukért.

Szöveg: Pető Piroska
Fotók: Gazsi József és Pető Piroska

 

Kapcsolódó információk:
A Művész kávéház oldala
Navratil Andrea népdalénekes oldala
A Balaton-felvidék egyedi tájértékei
Gazsi József fotói
Mesélő szőlőhegyek blog